4 találat

.
Deadpool 2.




Még azok közül is, akik amúgy nem rajongnak az altesti és alpári humorért, vagy éppen a tökük tele a képregényes dömpinggel, sokan valami frissként élték meg két éve a Deadpool moziba érkezését. Nem is csak azért, mert ebben a műfajban eddig tabunak számított a 18+ besorolás, vagy mert annyira kidolgozott volt a sztorija (az ugyanis gyakorlatilag nem volt neki egy esetlen túszszabadításon kívül), hanem mert a Ryan Reynolds vezette csapat annyi lelkesedéssel és rajongással vette körbe a karaktert, ami ritka a filmek között. A folytatásnak így a legfontosabb kérdése az volt, hogy amikor a rajongás mellé betársul a hideg profizmus, akkor mennyit sikerül megőrizni belőle.

Talán az a legpontosabb, ha úgy mondom, hogy sokat, de nem eleget... Mert az, amikor Deadpoolt hagyják poénkodni, amikor egy-egy kifigurázással visszautalgatnak az előző részre, amikor folytatják az egész mozis-képregényes kultúrának beszólogatást (továbbra is Wolverine/Logan-nal és a Zöld Lámpással az élen), amikor Vanessa oldalán bemutatják Wade érzékenyebb oldalát és kettejük "őrült, dilis szerelmét", végül amikor az akciójelenetek vannak, akkor az új Deadpool kiváló szórakozás. Biztosan azért is, mert ezek idézik fel leginkább az első rész dinamikáját és azt a meglepetést, hogy egy képregényfilm nem csak patikamérlegen és tervezőasztalon kimért szórakoztatóipari termék tud lenni, és a nosztalgia már ilyen rövid távon is tényező lehet... de azért is, mert ezek a dolgok tényleg működnek, nekem nem fulladtak még ki, mert nem nyújt ugyan mást, csak máshogy teszi (kicsit úgy, mint a jó zsánerfilmek).

Másrészt azért nem is csak arról szól ez, hogy "bezzeg régen...". Múltkor minden elég Daredevil-központú volt (az akkori két segítő X-Men is csak arra volt jó, hogy most két poénért meg egy bunyóért vissza tudják hozni őket), így kellett pár új elem, új szereplő és egy normálisnak szánt történet, és az új elemek között is akadtak olyan részek, amit nagyon bírtam. A két jó előre beharangozott szereplők, azaz Kábel és Domino mindketten jók: előbbi a stílusával, a karórájával a fegyvereivel közelebb hozza az egészet a Marvel-univerzumhoz hangulatban, mint múltkor az a Helicarrier-roncs, Doms pedig a zseniális képességével írta be magát az emlékezetembe (na jó, azzal IS), ami a sokoldalúsága, a környezethez való alkalmazkodása miatt jelentett érdekességet. Tűzököl ugyan bénácska lett, az őt alakító srácot (Julian Dennison) viszont megkedveltem a Vademberek hajszájában, és ugyanígy az igazgató játszó színész (Eddie Marsan) korábbi szerepei és egy-két belőle faragott vicc mentették meg a Xavier prof. iskolájának egyfajta inverzeként keletkezett egész mutáns-javítóintézetes vonalat. Bírtam továbbá a fő ellenfél köré épített bizonytalanságot, és ahogy ténylegesen megjelenik, akkor van annyira fenyegető a puszta jelenléte, hogy még a korábban egymás ellen hadakozó karaktereket is egy oldalra tudta hozni. Végül én is csak megerősíteni tudom azt, amit olvastam pár helyen, vagyis hogy a második stáblistás jelenet a valaha volt legjobb ezek közül... és semmi "talán" meg "egyik", hanem "A" legjobb... persze némi előzetes ismerettel a képregényfilmekről   . És a másik jellegzetességben is üti ez a mozi az előzőket: van jobb cameo a filmben, mint Stan Lee-é.

Így amikor jó a Deadpool, akkor nagyon jó, de ha rossz... akkor abban is jócskán végletes. Most például, hogy van sztori, nem csak hogy azt érzem, nem hiányzott volna, de szinte mindegyik jelenete az időhúzásról szól és arról, hogy gyenge, erőltetett alapot teremtsen a poénokra, a Szupercellás-börtönös annyira, hogy már elsőre is utáltam az egész jelenetsort. Emellett bármilyen infantilis meg zsibbasztó is volt múltkor Deadpool, a poénjai gyors, frappáns riposztok voltak, mint egy vicc-géppuska; itt viszont "muszáj" volt olyan jeleneteket is írni, amik percekre nyújtanak el egy elsőre is béna viccet, mert a lábasban az Elemi ösztönös poénig tudtam megtalálni a humort, az X-Force első eresztésében meg egyetlen pillanatig sem, azt is gyorsan megutáltam. Mindkettővel csak annyit értek el, hogy a múltkor még kedvelhető, pörgős tempó hullámvasúthoz vált hasonlatossá, amin tudtam felszabadultan visongani és fröcsögve röhögni, de sokszor csak a gyomrom kavarta fel, vagy éppen majd elaludtam rajta.

Egy mondatban nekem úgy foglalható össze a két Deadpool-mozi közötti különbség, hogy amíg az első lelkesedésből készült, addig a második pénzből... annak minden előnyével és elvárásával együtt. A stábtagok nem szakadtak el sem a figura személyiségétől, sem a hangulattól oly nagyon, viszont most már tele tudták tömni olyan jelenetekkel, amikre korábban nem futotta, és amik Hollywood nagykönyvében a siker zálogaként szerepelnek... nálam meg mostanra a sablonosságnak és a dögunalomnak.


8/10

.
Deadpool

Most, hogy a hamarosan érkező folytatás okán gyarapodnak az őrült előzetesek, kedvem támadt újranézni az első részt... és azon keresztül azért jobban előjöttek a film hibái   . Persze a karakter még mindig beszarás, és azt a tucatnyi poént meg a vad románcot Wade és Vanessa között még mindig imádtam. De az ezek között levő részek most csak várakozással teltek, hogy jöjjenek már a poénok, mert a többi, még az X-Menes kapcsolódással is elég unalmas volt. Érthető, hiszen talán soha nem volt még filmnek ilyen sovány sztorija, a flashbackeket leszámítva talán ha három jelenet van... és ezekkel együtt az élményfaktor is alábbhagyott kicsit.

Most olyan 7,5-8 körül lenne... Sajnos vannak filmek, amik kicsit bűvésztrükkök, másodszor jobban megnézve elillan a varázs...

.

.





Deadpool




Ahogy tegnap az A hangyánál is írtam, az Amerika kapitány: Polgárháború című rettentő szórakozató mozi valamit ismét megmozdított bennem a képregény filmekkel kapcsolatban – aminek az lett az eredménye, hogy mindkét, korábban eddig elutasított szuperhős (?) filmet is pótoltam … és csak halkan jegyzem meg, remélem, a Rouge One is visszaad majd valamit a SW rajongásomból, mert az jelenleg a béka segge alatt van az EP VII után. Szóval: amit eddig olvastam a Deadpoolról, amennyire idiótának és feleslegesnek gondoltam az egészet, amennyire irritálónak tűnt az előzetese alapján ez a száj nélküli maszkos, káromkodós, duplakardos pókember klón, azzal egyenes arányban okozott kellemes meglepetést a tegnap éjjeli mozizás. Idiótának valóban idióta, de tényleg szórakoztató.

Egyébként azt hiszem, a főcím dumájával sok minden eldőlt: melyik másik film kezdődne ugyanis úgy, hogy „Bemutatjuk egy seggfej filmjét. Főszerepben: Isten barma.” Először nem is akartam hinni a fülemnek, de ez annyira tetszett, hogy kétszer is meghallgattam, sőt gyerekeknek is megmutattam (ezt még, legalábbis) – mindemellett persze az is tény, hogy tényleg egyedi ez a képsor ezzel a lassított akciójelenettel. Még ha nem kicsit Wantedos is, akkor is… amúgy nekem pont ez volt a félelmem az egész Deadpoollal kapcsolatban, hogy túlságosan (még képregényfilmekhez képest is) eltúlzottak lesznek az akciók, hogy nem fogom örömöm lelni csupán a be- és kiszólásokban. Nos, mindenki megnyugtatására mondom, nem ez a fő csapásirány, pontosabban nem csak ez: ha jól belegondolok, a gigantikus kezdő- és a záró akció között jóformán alig van zúzás, a film, kissé meglepő módon egy sérült (bolond?) személyiség problémáira fókuszál. Anélkül, hogy a már máshol milliószor olvashatott történetbe belefolynék – így jár ugye az, aki hónapokkal később ír egy blockbusterről – annyit a talán új keletű nézőknek el kell mondjak, hogy ez a film egy jól kidolgozott eredettörténet, egy rákos fasziból mutánssá alakított ember története, s egyben tulajdonképp egy vérbeli bosszúfilm is. Olyan, mint mondjuk egy Frankenstein mozi, amiben az alkotók magukra haragítják teremtményüket, ráadásul balga módon még személyessé is teszik az egészet.

A nagyobb akciójelenetekről túl sokat nem akarok írni: mindkettő meglehetősen agyatlan, természetesen hiteltelen és életszerűtlen volt – az, hogy mégsem idegesített föl, pontosan a főszereplő maszkos figura dumájának köszönhető. Nem tudom miért, nekem valahogy bejön ez a stílus, ez az akció közbeni pofázás, itt is roppant élveztem az összes geget, amit elsütöttek. Egyrészt ugye az egész tömve van mindenféle filmes kiszólással, sőt a főszereplő képes saját magát, és azt az egész filmes univerzumot savazni, aminek ő is részese. Kap itt mindenki rendesen, a mutánsok, a Marvel, a producerek, Hollywood, Ryan Reynolds, mindenki – ám mindez úgy, hogy cseppet sem idegesítő vagy fárasztó: mindig jókor, jó ütemben van elhelyezve az aktuális poén. A Francis Underwoodhoz hasonló kibeszélés a nézőkhöz is működik – nekem legalábbis 4 évad Kártyavár után egyáltalán nem volt fura. S ha már geg és akció: kifejezetten jók voltak a bunyó közbe illesztett burleszkszerű humorforrások, amik elsősorban Kolosszushoz kötődtek: ezek a jelenetek éppúgy működtek, ahogy anno a Bosszúállók első részében is… örök kép maradt emlékezetemben a Hulk vs. Loki jelenet – nos, itt is van ilyesmi.  Érezni lehet a filmen, hogy az ezeket az idétlen, eltúlzott akciójeleneteket egy percig sem kell komolyan venni, hogy a Bosszúállók akciózásaihoz hasonlóan itt is elsősorban a szórakoztatás a cél – más franchise vért izzad, hogy elhitesse a nézővel azt, amit láttat, itt inkább kicsavarják az egészet.

Egyébként én azon is meglepődtem, hogy ez kvázi egy X-film. ( majdnem XXX, de most nem erről van szó.) Szóval, igaz, hogy olvastam róla, és tudtam is, hogy néhány mutáns fel fog tűnni a moziban, de azon kifejezetten meglepődtem – és így, a jövő heti új X-men előtt örültem is neki – hogy ennyire kötik az egész X-men Univerzumhoz a történetet és a szereplőket. Hogy képesek elmenni Xavier birtokára, hogy nem csak szóban és dumában kapcsolják össze a filmeket. Látjátok, ennyit értek az egészhez – ennyire érdekel csak az egész – hogy mezei felhasználóként meglepődök egy Deadpool filmben, mikor a kardos Pókember Xavier mutánsaival találkozik. De ez jól sült el, nekem nagyon tetszett, Kolosszus figurája kifejezetten jó, de a XXI-ik századi törpe Sinead O’Connor karaktere is jó. Deadpool meg ugye külön kategória, képességei alapján hasonlít Farkashoz – csak sokkal csúnyább szegényem. Azt egyébként nem értem, miért csak a mosópor nevű faszi tudná rendbe hozni az arcát, miért nem keresett egy plasztikai sebészt angyalom – igaz, akkor meg fele ennyire sem lett volna az egésznek értelme. Akkor nem lenne maszk, maradna csak a duma: márpedig e figuránál a kettő együtt hatásos csak.

Az a baromi nagy helyzet ugyanis, hogy nekem a Deadpool létforma előtti élet, Wade Wilson élete kevésbé tetszett. Ryan Reynolds ugyan tényleg mindent megtesz azért, hogy igazán tökösnek és kellően nagyszájúnak állítsa be a figurát – de nekem valahogy az egész exkatonásdi, bérgyilkososdi vonal, annak figurája nem jött be. Nem mondom, hogy nem volt néha vicces, meg hogy nem drámai a rákkal, meg hogy nem jön át az icipici (eszement) romantika, de az egész karakter nekem sokkal jobban bejött pókember-latexben/textilben. Arról meg nem is beszélve, hogy az átalakulás utáni kinézetéről folyamatosan a 2005-ös Fantasztikus négyes Ben Grimmje, a Kőarc jutott eszembe: valahogy nekem a Wade arcán eszközölt torzítás mindig Sziklaembert juttatta eszembe ( ,  az már csak hab a tortán, hogy közvetlenül a film előtt a darts versenyt, amit néztem, egy Wade nevű faszi nyerte). A film ezen szakaszából – pedig aztán ez az  értékesebb, értékelhetőbb, maradandóbb – nekem leginkább Vanessa jött be. Mindenekelőtt azért, mert köztudomású, hogy mennyire örülök neki, mikor egy máshol megkedvelt színész/színésznő feltűnik az új moziban (amiről nem tudtam), Morena Baccarin pedig nagy kedvencem már a Firefly Irinája óta, de legutóbb épp Brody felesége volt 3 évadon át a Homelandben. A vak társbérlőt tudnám még innen – mármint a home, sweet home szakaszból – kiemelni, a nyugger kokós öregasszonyt:    lehet, még mindig keresi a kokaint meg a vakság ellenszerét (két Ikea bútor összeszerelése között)

Abban maxi egyetértek Niwrokkal, hogy nehéz a Deadpoolt bárhova is elhelyezni a mozis palettán, de különösképp a képregényfilmes palettán. 18-as karikája miatt nem szólhat mindenkinek, viszont messze nem annyira durva, mint amire én speciel számítottam. Látványban semmiképp, de igazából dumában sem: igaz, nem egy shakespeare-i nyelvezet és fennkölt magasságokban szárnyaló dialógusok, de valahogy a figura káromkodásainak mindig helye van a filmben. Ha nem lenne benn az a néhány csöcs és félig-meddig mutatott dugás, simán mehetne a többi képregényhős mellé – ha jól emlékszem, a Ha/Ver első része sem volt épp visszafogott, aztán az mégsem lett ennyire túlkategorizálva. De lehet, nekem pont ez a finomabb „felnőttessége” miatt is jött be, ezúttal nem kellett annyira vigyázni a gyerekkorosztály érzékenységére – lol megint meg kell jegyezzem, mennyire is álszent dolog ez a mai netes világban. Szégyen, vagy sem, de ezek után kifejezetten várom ennek a második részét, mint ahogy azt is, hogy fog vendégszerepelni Deadpool egy esetleges X-men filmben… ja, jut eszembe, sehogy. Inkább fog szerepelni az öreg Xavier a következő Deadpool moziban, hisz X-menek már újraírták a múltat/jelent/ jövőt. Mindenestre ezzel a nagyszájúval már két renegát mutánsunk is van, nagyjából két hasonló képességgel (mínusz admantium): s most már azt is tudjuk mindkettőről , honnan jött.




75%



Ui:   , most olvastam, hogy Sienad O'Connor eltűnt ( időközben megkerült) … nem tűnt ő el, csak mutáns lett...  




.

.
Deadpool



"Úgy nézel ki, mint egy avokádó, amit megdugott egy nagyon öreg avokádó... de nem szeretettel, hanem dühből!"

Ahogy a képregényhősös zsáner eddigi nagyágyúi kezdenek kifáradni, a színészek pedig egyre nehezebben (és drágábban) állnak kötélnek, az eddigi fő forrás Marvel inkább a kisebb, gazdaságosabb főhősök felé látszik fordulni. A tévé jó kiegészítése a mozik közti űrnek, de utóbbit is olyanok hódították meg vagy készülnek meghódítani, mint a Hangya, Doctor Strange, Black Panther vagy -igaz, másik stúdiótól- a Deadpool. Mondjuk amennyire hallottam, a kész film inkább Ryan Reynolds és (bűn)társainak érdeme/bűne, akik a "véletlen" kiszivárgásoknak hála éppen eléggé tudták feltüzelni a rajongótábort ahhoz, hogy a Fox zöld utat adjon a piros ruhának... és ahogy Reynolds mondta, 70%-ban biztos benne, hogy nem ő szivárogtatott. Na, kb. ilyen komolysággal kezelhető a film is .

Deadpool ugyan már szerepelt az X-Men Origins: Wolverine-ben, én nagyjából egy fél évvel ezelőttig kb. annyit is tudtam róla, de arra itt csak egy gúnyos kiszólás erejéig utalnak, egyébként egy "normál" eredettörténetet kapunk. Wade Wilson valaha kommandósként kereste a kenyerét, de mostanra bármit elvállal, amiben az erőszak megoldásként szerepel, legyen az bérgyilkosság vagy egy tolakodó srác lekoptatása a volt csajáról. A magányos halál- és pofonosztó élete akkor változik meg, amikor megismerkedik a prosti Vanessával, akivel heves és a kölcsönösen sajátos humoruktól fűtőtt szerelembe bonyolódik (a plakátok egy része kifejezetten Valentin-napra ajánlotta a filmet ... megnézném, aki beugrott ennek ), és már éppen a közös életüket tervezik, amikor Wade-ről egy rosszullét után kiderül, gyógyíthatatlan rákos. Wade úgy érzi, nem akarja végignézetni és végigszenvedtetni Vanessával a leépülését, ezért "elhagyja" (igazából megszökik), és minden mindegy alapon vállalja, hogy részt vesz egy titkos kísérletben... persze akkor még nem tudja, hogy abban, ahol embereken tesztelik a mindenféle mutagén kotyvalékokat, aztán, ha máshogy nem megy, akkor válogatott kínzásokkal aktiválva az esetleges rejtett képességeket. Amire Wade-del végeznek, csak néhány dolog marad biztos az életében: a bosszúvágy a "kezelését" irányító Francis iránt, ami legalább annyira olthatatlan, mint a szerelme Vanessa felé, a leprásokhoz képest is hamvas babapopsinak tűnő bőre, na meg az öngyógyító képessége.

Azonban mindez visszaemlékezésekből derül csak ki, mert már rögtön akció közben kapjuk el Wade új alteregóját, Deadpoolt, ahogy éppen egy autópálya aszfaltját keni össze a válogatott rosszfiúkkal, és már az lefektette a film alapjait. Mondjuk hogy végre a sok családbarát képregényfilm után mennyire frissítő volt olyan akciójeleneteket látni, ahol létezik a vér fogalma, ahol bizony szakadnak le a végtagok, sőt, a fejek is, ha arról van szó. Még így is kicsit szemérmes a film (nem is baj, nem kell, hogy állandóan felhasított sebeken, a szétzúzott csontokon és a húspépen időzzön a kamera), és két-három nagyobb bunyót leszámítva nincs is túl sok ezekből, de legalább az "R"-besorolás is bizonyította a saját létjogosultságát. Évek óta azt hallani a producerektől, hogy nem éri meg így filmet kiadni, mert túl szűk a piac, túl sok tini-néző szorul ki a filmről, ez meg az első hétvégén megduplázta a belefektetett pénzt. Remélem ez elég vígasz lesz a pénzembereknek, hogy cserébe Deadpool-embémával nem készül tolltartó, lecsókolbász meg mázas bögre...

A másik a humor, amitől már a főcímnél fájt az arcom a röhögéstől. Mintha a Lokiba oltott Starlord Adam Sandler filmeken nőtt volna fel, de még a korai, jobb filmjein. Nem volt hiány obszcén élcekben és spontán poénokban éppúgy, mint a két vendégszereplő X-Men (Kolosszus meg valami noname tinicsaj) oda-vissza cinkelésében és persze tengernyi kikacsintásban. Kétségkívül vannak közte túl idétlenek, és nem kevés az altesti humor, lévén az egész figura egy infantilis bohóc, de vannak olyan abszurd benyögései, amin már tényleg csak fetrengni lehetett a székben (mondjuk a "T-Rexes" ilyen...). Végülis érthető, Wade amúgy is elég szabad- és nagyszájúnak tűnt, Vanessával partnerre is talált ebben, utána meg a rák kilátástalansága csak fokozta ezt, végül meg egy kvázi halhatatlan mutáns miért aggódjon... Naná, hogy poénra veszi a dolgokat, ha egyszer akár szitává is lőhetik az ugrabugra közben, attól ő még megy tovább, míg a többiek kevésbé, és figyelemelterelésnek is jó, ha teljesen kiszámíthatatlan, mert mondjuk a piros rucijáról kezd beszélni, meg az egyik arctalan fegyveres barna nadrágjáról, akiket akár az asszonyról meg a gyerekekről is kikérdez, mielőtt leütné őket. Mit is lehetne mást várni attól a karaktertől, aki úgy várja a rosszfiúkat, hogy dudorászva lóbálja a lábát egy felüljáróról, miközben lerajzolja, hogyan fog mindenkit elintézni?

Közben ahogy a Deadpool köpi a savat mindenkire, akit csak ér, azt a Marvel rég kiérdemelte, és remek, hogy van bennük annyi önreflexió, hogy legalább ilyen formában hangot is adjanak ennek, például hogy "Oké, tudjuk, hogy tök nevetséges, hogy a jogok és a színészek miatt a csapattagok nem vagy keveset szerepelnek a többiek filmjében, de ez van.". Az alázásban Reynolds külön figyelt rá, hogy kapjon az előző Deadpool, a Zöld Lámpás, de ő maga is színészként, nehogy hiányérzete legyen. Mellette megvan az összes kellék, amit az ilyen filmekből megszokhattunk, és Stan Lee is beugrik a szokásos, a film stílusához illő cameojára.

A Deadpool a képregényvilág Movie 43-a. Nem tudom, mennyire és hova kell elhelyezni a Marvel-univerzumban (utalás nem csak az X-menre, de a Bosszúállókra is van), de amúgy is lehetetlennek tartom azt a filmet bármelyik univerzum részének tekinteni, ahol a főhős lakótársa egy kokainista, vak, feka vénasszony, aki legszívesebben IKEÁ-s bútorokat rak össze a szabadidejében ...


9/10
.