3 találat

.




Confession of Murder



Tegnap óta azon gondolkodom, milyen zseniális kis film lehetett volna ebből az újabb (itthon totál ismeretlen) koreai moziból: minden adott volt hozzá, a történet, színészek, hangulat, képi világ, minden. Csak ezek az idióta keletiek megint totál elbohóckodták az egészet, a kiváló thriller alapanyag a néhol burleszkbe hajló elemei miatt csupán egy átlagosan jó filmet eredményezett, amit ugyan nem bántam meg, hogy megnéztem, de a kihagyott ziccer miatti bosszúság keserű szájízt okozott a végén. Számomra az Oldboy mellett a távol-keleti filmgyártás (thriller vonalon) csúcsa továbbra is a Szigorúan piszkos ügyek marad…

Miután Weide és Niwrok minden fontosat leírt a történetről, azt én most nem is ragoznám tovább. Alapjaiban kiváló ötlet, hogy egy jogilag lehetetlen helyzetet kihasználva (ennek valóságtartalma ugyan kérdéses, de nem elképzelhetetlen) a sorozatgyilkos nagy mellénnyel jelentkezik a médiában, könyvet írva az elkövetett szörnyűségeiről. Már ez iszonyat tetszett, mert kevesebb vérlázító dolgot tudok elképzelni, mint hogy valaki ennyire pofátlanul, a kamerába vigyorogva vallja be, hogy megölt 10 nőt 15 évvel ezelőtt. Az ember zsebében bizony kinyílik a bicska, mikor is a bájgúnár Lee (aki egyébként szerintem fiatalságával icipicit hiteltelen karakter e szerepben) az elévülési idő letelte után következmények nélkül, totál nagyképűen médiaszenzációt kreál a szörnyűségekből, s hamis megbánást tanúsítva megy áldozatai családjaihoz bűnbocsánatot kérni. Motiváció szempontjából ugyanakkor egészen kiváló érzelmi alap, mert ugyan ki nem akarná letörölni a vigyort arról a csini pofiról, melyik néző ne akarna csatlakozni a lányukat elvesztő szülők bosszúálló táborához? Ki nem társulna szívesen a veszedelmes tervhez, amiben az önbíráskodás reményének kéjes érzése minden racionalitást elsöpörve zakatol végig a filmen?? Az egyik szálon ez egy tökéletes kis bosszúfilm lehetett volna, egy vérgőzös leszámolás egy nagyon rossz emberrel … mert önbíráskodni jó.

Sajnos azonban aztán ez a szál lesz a mozi rákfenéje, ez teszi taccsra az egész élményt. Én nem tudom, ezeknek a vágott szeműeknek miért van szükségük ennyi bohózatra egy komoly filmben, de itt, amit művelnek a karakterek, az a legnevetségesebb 80-as évekbeli keleti akciófilmek hangulatát idézik meg. A mélypont számomra egyértelműen az autópályás üldözés volt, ott volt egy pillanat, amikor majdnem kikapcsoltam a filmet: a Mátrix2-re hajazó, komédiába illő képsorok a béka segge alá verték lelkesedésem. Ráadásul egy percig nem éreztem azt, hogy ezt vígjátékként kellene néznem, a magam részéről meg vagyok róla győződve, hogy ezt az alkotók komolyan gondolták. Az egész családi vonal (a motivációt leszámítva) irtó gáz, a hab ezen a keserű tortán pedig a frissen a börtönből szabadult fogalmam sincs hogyhívják karakter, akit viselkedése alapján leginkább egy Bud Spencer/Terence Hill filmbe tudnék elképzelni, idiótán ugráló pofozógépnek. Borzalom…

Szerencsére a Confession nem csak ez. Igazándiból egy zseniálisan félrevezető, igazán csavaros thriller, amiben ugyan sejteni lehet, hogy valami nincs rendben, de a legvégére is képes meglepetést tartogatni. Ha nem lenne a média, mint körítés, akkor is egy nagyszerű történet lenne, feltépett sebekről, egy lecsúszott rendőr bosszújáról, és egy rohadék tömeggyilkosról. Akkor is örömmel néztem volna a pszichológiai adok-kapokot a gyilkos és a zsaru között, bízva benne, hogy valahol van egy hiba, valahol meg lehet fogni azt a mocskos vigyorgó faszt… hogy aztán rendesen kitáguljon a világ. Viszont így, hogy mindebbe a médiát belekeverték, így lett igazán hatásos és ütős számomra. Ennyi írás után azt nem kell remélem bizonygatnom, mennyire is negatív véleményem van úgy önmagában az emberiségről – ez a film pedig alaposan megcirógatta önérzetemet. Kérem szépen, simán el tudom képzelni, hogy ez, így megtörténhet, simán el tudom képzelni, hogy az Egy gyilkos vallomása a való életben is bestseller lehet. A felvázolt koreai viszonyok totál életszerűek és univerzálisak: sajnos ma, a szenzáció után rohanó világban totál van létjogosultsága az ilyen nyakatekert szituációknak. Nem kell messze enni, elég egy Híradót nézni a külön bűnügyi blokkal (erre izgul a jónép), de ide is illeszthető a legutóbb épp baromi sikeres szadomazo mamipornó is. Úgy néz ki, a civilizáció kéjesen merül el más szenvedésében és fájdalmában – márpedig ha ehhez egy vállalható arcot adnak (mint itt Lou), akkor gyakorlatilag minden erkölcsi korlát ledőlhet… mert kit is érdekel, ez a faszi kinek a kicsodáját ölte meg, nem az enyémet és kész. Önzőség a köbön, a bűn és szenvedés biztonságos távolból szemlélődésének mámorító érzésével. Egyszerűen zseniális és borzongató kombináció, amit ez a mozi mutat.

Erre a pillérre építve aztán egy komoly hollywoodi forgatókönyveket meghazudtoló csavaros történetet kapunk. Jók voltak a fordulatok, direkt nem hegyezték ki őket a hatalmas WTF érzésre, inkább sok apró kis titok fellebbentésével, a mozaik lassú kirakásával érik el az eredményt. A burleszk (család) vonal kivételével kimondottan izgalmas és feszült két órát kapunk, aminek kiemelném két – számomra egyértelműen hatalmas – pozitívumát. Az egyik, hogy végre nem egyforma mindenki. Azzal, hogy a gyilkos egy szépfiú, a zsaru meg sebhelyes (hehe, mint Chibs a SoA-ból), a család meg igazán színes, végre sikerült egy keleti filmet úgy végignéznem, hogy nem kellett azon gondolkodnom, ki kicsoda – egy óra után is. A másik, ami nagyon tetszett, az a bámulatos kamerahasználat: már az első bunyóban, a nyitóképeknél szinte megszédültem abban a folyamatos pörgésben és rohanásban, amit az operatőr művelt, a menekülés filmezése parádés. A harcművészeti filmek kötelező lassításai nincsenek eltúlozva, sőt, nagyon figyelemreméltó felvételi pontokból is csodálhatjuk a párharcokat. A film hangulata, elején az eső, az egész környezet, a díszlet kiváló, de az éjjellátó szemüveges jelenet is tetszett. Egyedüli baj (és túlzás) az autós részeknél van, valahogy ki is lógnak nekem az összképből. A 3 főszereplő színészre egy rossz szavam nem lehet, számomra totál ismeretlen srácok remekül hozzák a keleti hangulatú karaktereket.

„Úgy érzem, ez egy remekül összerakott történet, ami stíluselemeiben, karaktereiben, és még műfajában is változatos és meglepő tud lenni. A fordulatok, csavarok és azok felépítése nem engedi a néző figyelmét. Karakterek, zene és kamerakezelés terén szintén csillagos ötöst érdemelne a mozi, és hát hangulatában is. Sajnos minduntalan vissza kell utalnom az Oldboy-ra, ugyanis egyszerűen bármilyen oldalról is közelítem meg a filmet, mindig ide lyukadok ki. Számomra az egy klasszikus, egy filmművészeti mestermű, és jelen filmünk is megérdemli azt, hogy - jelenleg és számomra- a második legjobb dél-koreai film díját lazán besöpörje. Ha az tetszett, ezt ki ne hagyd, ha pedig nem, akkor is tégy vele egy próbát. Az alaptémája nem annyira felkavaró, és stílusában sem annyira elborult, de kellőképpen egyedi és nagyon intelligensen összerakott film.

Kibaszott 10/10!” (Weide)

Egy ilyen felhívásnak nem lehetett ellenállni, viszont én nem merem mindenkinek ajánlani: kétségkívül kell hozzá valami olyan befogadó készség, ami a távol-keleti filmek burleszkszerű idiótaságát elviselhetővé teszi. Netán az az iránti rajongás… nélküle ez csak egy átlagosan jó thriller, amit nálam a média és a társadalomkritika emelt eggyel magasabb szintre.



75%



.

.
Confession of Murder / Nae-ga sal-in-beom-i-da


Még ha jó 3/4 éve is volt, hogy Weide írt erről a filmről, csak most néztem meg, pedig az akkori kérdésem azóta motoszkált bennem: hogyan lehetett képes a képen látható "vigyorgó kis takony" elkövetni azokat a dolgokat, amit a filmben magára vállal, ha akkor kb. embriónak kellett lennie? Nos, összefoglalásképpen azt mondhatom, hogy amikor a film erre a kérdésre keresi a választ, ezt a szálat követi, akkor nagyon jó... máskor meg nekem nem annyira.

Choi felügyelő életét 15 éve nyomasztja egy megoldatlan sorozatgyilkosság ügye, aminek a hivatalos jelentések szerint 10 nő esett áldozatul. Egyszer Choinak majdnem sikerült elkapnia a tettest, de miután hosszú üldözést és verekedést követően kölcsönösen megsebesítették egymást (a nyomozó vállon lövi a tettest, aki cserébe késével örök nyomot hagy Choi arcán), meglépett, és el is tűnt. Pár nappal azután, hogy az ügy a dél-koreai törvények szerint elévült, egy fiatal férfi, Lee Du-Sok tart sajtótájékoztatót az új könyvének megjelenése kapcsán, amiben nem csak teljes részletességgel tárja fel a 10 nő meggyilkolásának körülményeit, hanem ezen keresztül be is vallja azokat, ahogy ő mondja, hogy bűnbocsánatot nyerjen. És miközben a világ egyik fele hitetlenkedve, a másik meg a könyvet napok alatt bestsellerré téve és rajongással telve figyeli Lee minden mozdulatát, ő turnéra indul, hogy az áldozatok családtagjai előtt vezekeljen... akik azonban titokban összefognak, az utolsó áldozat anyjának vezetésével, hogy elrabolják Lee-t, és maguk szolgáltassanak igazságot, ha már erre a jog önnön korlátai miatt nem képes.

Alapvetően két dolog zavart már eredendően is ebben a filmben, már akkor is, amikor olvastam róla, és ebből csak az egyik a kor kérdése, a másik az elévülése. Nem hiszem, hogy egy ilyen gyilkosságsorozatnak bárhol is lenne elévülési ideje, az legfeljebb a büntetés felső határa szokott lenni, és ha Dél-Koreában legfeljebb 15 év jár 10 nő megöléséért, az hihetetlenül kevés. Így sajnos az alapvetően remek folytatás két elég kontár alapon áll, viszont ez elfogadható ár Lee Du-Sok felbukkanásáért, akinek minden képernyőn töltött perce élmény, gúnyos vigyorával ez a tenyérbemászó kis nyálgép maximális sikerrel fejezi ki, milyen lehet úgy gyilkos celebbé válni, hogy közben hülyére keresi magát a kíváncsiskodó emberek pénzén, a törvény emberei pedig gyakorlatilag csúnyán sem nézhetnek rá. Ezzel persze együtt jár a kis társadalmi tanmese arról, hogy napjainkban akár egy sorozatgyilkosból is ünnepelt sztár válhat, ha valahogy meg tudja oldani, hogy ne verjék bilincsbe azonnal, ahogy kihajol a limuzinjából... és Leenek ez sikerült is. Így aztán gyilkosság ide, gyilkosság oda, a Choi-jal folytatott elkerülhetetlen beszélgetések sem kihallgatószobákban zajlanak, hanem a már említett sajtótájékoztatókon és talk-showkban. Természetesen ezekből néztem volna többet, ha már a plakátkép is valami pszicho-thrillert sejtetett gyilkos és "üldözője" között, és mondjuk jobb lett volna, ha a gyászoló család kicsit háttérben marad. Mert az ő száluk, a Lee elrablására szőtt tervük egy utólag szinte feleslegesnek tűnő hurok, ami jól indul a medencénél, hogy az autópályán egy túl hosszú, látványos, de néha burleszkbe hajló autós üldözésben csúcsosodjon ki.  

Pedig a film látványvilága túlnyomó részt bejött. Weide is emlegette az Oldboyt, mondjuk én inkább a teljes Bosszú-trilógiát mondanám, mert a történetvezetésben is vannak hasonlóságok, meg nekem általában a távol-keleti látványvilág, a drámai képek (mondjuk ahogy a kamera a gyásztól megtört, de bosszúra éhes anya arcán pihen) meg az akciójelenetek is bejöttek, az elején például az esőben bunyózásban egy elkeseredett és elszánt küzdelem minden érzése benne van. A film viszont legnagyobb bánatomra mindeközben annyira idétlen néha, és annyira váratlanul, hogy az totál lehúzta a hangulatom. Ez valami rákfenéje lehet a dél-koreai filmeknek, mert hasonlóról beszéltünk a Ta-weo kapcsán is, azaz hogy az egyébként látványos, izgalmas és drámai sztoriba random bekerülnek hisztérikus elmebetegek, vagy a stáb egyéb tagjai próbálnak oda nem illően vicceskedni. Már az elején ilyen volt, ahogy az egyébként tök pörgős és brutál esős verekedésnél a fickó feje oldalcsúszásban törte be az üveget, lassított felvételen, CGI-üvegszilánkokkal, meg ahogy a lábra szerelt kamerából láttunk egy rúgást, meg ahogy néha átment az egész wuxiába tök feleslegesen. Szinte minden akciójelenetre jut valami teljesen idegen, béna, olcsó közeli trükkfelvétel, amik csak arra voltak jók, hogy elvegyenek a film komolyságából. Szereplőkből meg ilyenek voltak a cellába zárt tinilányok, akik ki sem derült, hogy miért kerültek oda, azon kívül, hogy Lee után tudják csorgatni az átnedvesedett bugyijukat, meg utána mindenhol az első sorból csápoljanak; de ilyen figura Choi karikatúrának is beillő főnöke vagy éppen a késes "bérgyilkos". Azért igazságtalan lennék, ha nem tenném hozzá, hogy akadnak jó értelemben vicces mellékszereplők is, mint például az autómosós néni, azaz Choi anyja.

Az alapötlet és legtöbbször a kivitelezés is jó, de a kezdetektől meglevő fenntartásaim miatt pár fordulatot erőtlennek éreztem, és a dél-koreai filmes vonások is jobban zavartak, mint általában szoktak. Ezeket lenyesve egy remek bosszúállós pszichothriller lenne, így viszont...

6,5/10
.

Confession of Murder / Nae-ga sal-in-beom-i-da (2012)



IMDB

Choi nyomozó egy sorozatgyilkos után kutat, aki 10 nő meggyilkolásáért felel. Már éppen sikerülne is elkapnia, de a gyilkos végül egy örök nyomot hagy a nyomozó arcán, majd sikeresen elszökik és felszívódik. Ám pont miután elévül az ügy, egy rejtélyes fiatal Lee tűnik fel a médiában azzal, hogy kiadja könyvét, az Egy gyilkosság vallomását, amiben részletesen beszámol a sorozatgyilkosságról, ezzel magára vállalva a bűncselekményeket. Choi mellett pedig feltűnnek az elhunytak családtagjai is, akik személyes kis bosszújukat kezdik tervelni az immár ismert gyilkos ellen.

A sztori tele van remekebbnél remekebb csavarokkal, ezért többet nem is árulnék el a történetből. Az éveken átívelő dráma különböző szálai remekül illeszkednek egymáshoz a film végén, de közben végig sejtelmesen csak egy-egy apróbb részletét fedik fel az igazságnak. A bő 2 órában csavar csavarra épül, hogy a legvégén kapjunk egy lenyűgöző, intelligens, megrázó történetet.

Leginkább az Oldboy-hoz tudnám hasonlítani ezt a remekművet, melyet nem csak a személyes bosszú, és a rejtélyes szálak, az okok kibogozása köt össze, hanem maga a hangulat. A látványvilág, a szereplők érzelmei, kirohanásai, de még néhol a zenei is egyértelműen Chan-wook Park klasszikusát idézik. Szinte minden egyes mozzanatát, részletét kiemelhetném a filmnek... és bassza meg, meg is teszem, ugyanis ez az alkotás megérdemli.

A kamerakezelés valami bámulatos. Nézzétek csak majd meg már rögtön az első akciójelenetet, ahol a kamera végig követi az üldözést, átugorva ablakon, tetőkön, lépcsőkön. Szinte mi magunk is az akció részének érezzük magunkat, és erre még rá is játszanak néha a POV jelenetekkel. Persze nem viszik túlzásba, csak pont annyira, hogy az érdekes és izgalmas legyen, de ne váljon kellemetlenné. És nem csak az akciók során. Egy-egy drámai résznél is kifejezetten hatásos volt, hogy a főszereplő szemszögéből, az ő szemeivel élhettük át az eseményeket.

A film szinte végig pörög, egy pillanatra sem lehet unatkozni, s mindez a remek hangulati váltakozásoknak is köszönhető. Alapvetően egy thrillerről van szó, elég sötét atmoszférával, de megjelenik egy erős drámai szál, sőt, néha még pár humorforrást is bedobnak. De olyan ügyesen, hogy kicsit sem érzi zavarónak az ember. Egy ilyen komor történet alatt tényleg jól esett néha elmosolyodni, vagy akár felnevetni. A nyomozós, drámai szál mellett erőteljesen képviselteti magát az akció is. Olyan autós üldözések, bunyók és menekülések vannak, hogy csak szájtátva néztem. Na jó, az első autós üldözéses jelenet néha akár már komikusba is hajolhat, de komolyan mondom, rég láttam ennyire jól megkoreografált jelenetet.
Mindezek mellett pedig olyan feszültség uralkodik végig a filmen, hogy egyszerűen nem lehet felállni és félbehagyni. Kiemelném mindkét talkshow-s jelenetet, főleg mikor várjuk annak a bizonyos J-nek a megérkezését. Konkrétan tapinthatóvá válik a feszültség és a megvilágosodásra várás a filmben... de akár a monitor előtt is.

A zene pedig minduntalan alájátszik ezeknek a nagyszerű jeleneteknek. Hangulatában itt is az Oldboy-hoz tudnám hasonlítani, Kim Woo-geun fülbemászó, csodálatos témákat szállít nekünk.

A színészek is remekül játszanak, de persze az ázsiaiakra jellemző túljátszás itt is tetten érhető, de szerintem itt még mindig visszafogottabb formában jeleneik meg, mint a legtöbb dél-koreai moziban. Kiemelendő Choi és Lee karaktere, a jeleneteik egyszerűen zseniálisan, olyan könnyedén adják át a belső érzelmeiket, dühüket, haragjukat, jellemüket, hogy lehetetlen nem szimpatizálni velük.

Úgy érzem, ez egy remekül összerakott történet, ami stíluselemeiben, karaktereiben, és még műfajában is változatos és meglepő tud lenni. A fordulatok, csavarok és azok felépítése nem engedi a néző figyelmét. Karakterek, zene és kamerakezelés terén szintén csillagos ötöst érdemelne a mozi, és hát hangulatában is. Sajnos minduntalan vissza kell utalnom az Oldboy-ra, ugyanis egyszerűen bármilyen oldalról is közelítem meg a filmet, mindig ide lyukadok ki. Számomra az egy klasszikus, egy filmművészeti mestermű, és jelen filmünk is megérdemli azt, hogy -jelenleg és számomra- a második legjobb dél-koreai film díját lazán besöpörje. Ha az tetszett, ezt ki ne hagyd, ha pedig nem, akkor is tégy vele egy próbát. Az alaptémája nem annyira felkavaró, és stílusában sem annyira elborult, de kellőképpen egyedi és nagyon intelligensen összerakott film.

Kibaszott 10/10!