2 találat

R2-D2 írta:

13 óra: Bengázi titkos katonái

2012. szeptember 11-én a líbiai Bengázi városban lévő amerikai nagykövetséget megtámadta egy jól felfegyverzett – ámde amatőr – szabadságharcosokból álló arab különítmény: az épületet felgyújtották, az ott dolgozó külügyeseket nagy nehézségekkel sikerült csak kimenteni. A kimentésnek ráadásul az volt az ára, hogy a városban létező, titkos – gazdag arab birtoknak álcázott – CIA bázis is lelepleződik, a fegyvertűzben visszavonuló zsoldosok és tisztviselők szinte tálcán kínálják a bázis koordinátáit.

Michael Bay filmje ugyanis önmagában zseniális, néhány apróságtól eltekintve egy rendkívül jól összerakott – meglepően hiteles!! – háborús dráma, viszont nem is akar továbbmenni az események felmondásánál. Tehetné, de nem teszi… így bármennyire is jó és izgalmas, kénytelen megmaradni abban a teremben, ahol a „szimplán kiváló háborús filmeket” tarjuk. A lényeg az, hogy a sokak által lesajnált Michael Bay talán egyik legjobb filmjét készítette el ezzel a mozival, egy igazán pörgős, látványos, nagyszabású háborús filmet, amiben Bay úgy lehetett végre elemében, hogy a pusztítás ezúttal teljesen emberi és hiteles keretek között marad.

Remek a ritmusa az egész filmnek, kifejezetten jól esik egy kis pihenő az alkalmankénti negyed óra- húsz perces gépfegyverropogás után. Az is külön jó, hogy nagyon jól lejön (itt is), hogy a támadók amatőrségüket mennyire is a lelkesedéssel próbálják kiegészíteni, mennyire is nem mindegy, hogy profi-e az a valaki, aki a fegyver másik oldalán áll/ül/fekszik. Így ismét csak hiteles, hogy a támadók jóval sűrűbben hullnak, mint a védők… s ha már lövöldözés és halál: kérem szépen, a 13 óra nem szégyenlős. Itt is vannak leszakadó végtagok, kettészakadó emberek, repülő testrészek, talán csak annyi a turpisság, hogy nem annyira explicit az egész: nincs kitartva a kép, nem arra fókuszál a kamera (az a kamera, aminek helyenként bámulatos megmozdulásai, perspektívái is vannak). A sötétség és a film tempója is jócskán eltakar ezekből a szörnyűségekből – de a háttérben ott van minden, és néha elég maga a tudat is, hogy ott van.

Nekem qrvára tetszett ez az egész. Sokkal kevésbé patrióta, mint azt Baytól várhatná az ember – azt a film végi zászlót is simán megbocsájtom neki, annak én találtam egy átvitt értelmezését is a megbukott részvétellel. Gyakorlatilag az egész mozi az elejétől a végéig feszült és izgalmas, ami családi háttér van benne, az itt remekül kiegészíti a történetet, árnyalja a képet. Azon viszont érdemes elgondolkodni – ld. még Bombák földjén, Amerikai mesterlövész – mi is visz rá jó pár katonát, hogy rendszeresen visszatérjen 60/90 napra abba a pokolba, ahonnan épp megmenekült. Nevezetesen: menne a faszom vissza abba az őrületbe, a fanatikus terroristák célkeresztjébe, egy olyan ügyért, egy olyan megbízatással, ami alapjaiban megkérdőjelezhető. Sok pénzért sem.

85%

Bay lehet ugyan lesajnált rendező, de amikor nem űrrobotokat gyepáltat a filmjeiben a lóvéért, azok a filmjei bőven klasszikusnak számítanak mára. Továbbra sem értem, miért nem hozták ezt itthon moziba, de a megjelenéséről sem nagyon hallani, pedig sokkal nagyobb vackok is eljutnak a vetítőtermekbe, de legalábbis DVD-re.

Tetszett. Nagyon halványan mintha emlékeznék az ügyre, legalábbis a nagykövet halálára, így afféle történelmi filmként, "ismeretbővítésként" is megállta a helyét, de ilyet lehetett volna fiktív akciófilmként is forgatni. Az elején a hazaút a reptérig tényleg brutál, és bármennyire is azt mondja a rejtekhely vezetője, hogy túlzónak tartja a biztonságot, mert nincsenek fenyegetve, rögtön kiderül belőle, hogy a luxus ellenére oda senki nem nyaralni ment. Jók a karakterei, mindenkinek volt egy kis sajátossága, egy-egy mozzanata, amiért kitűntek a többiek közül, de jobban tényleg csak Jack (mégiscsak vele indult a film...) és Tanto (neki volt a legnagyobb szája, meg hát ő volt egyedül rövidnadrágban az akció alatt ) maradt meg a fejemben. Feszültek és látványosak az akciójelenetek, néha egészen brutális, de végre legalább érződik, hogy a gépágyúval el lehet bontani egy kisebb épületet, nemhogy szitává lőni egy autót vagy félbetépni egy embert (jó, mondjuk ott nagyon látszik, hogy ballisztikai zselét lőttek ketté...). A fényelést talán egy egy kicsit túlzásnak éreztem; néha úgy ki van világítva a titkos bázis meg a birkalegelő környéke, mintha karácsonyra díszítették volna fel, és legalább annyira színes is a sok kék, zöld meg sárga izzóval. Amit viszont nem írtál, és egy kis könnyedség volt még ebben a véres és veszélyes helyzetben is, az az, ahogy az író érzékelteti a helyzet morbiditását a segítők amatőrizmusán vagy a helyiek szokásain keresztül; hogy ugyan lőnek mellettük, de a meccset meg kell nézni, és a vége felé meg tényleg valami klubdélutánra hasonlít az egész, amikor a két dagadt iker sétálgat a kertben az AK-jával.

Számodra talán ez kívülről "alapjaiban megkérdőjelezhető", de tudod, hogy van ez a dolog a hősökkel... Még ha egy biztonsági cég megbízottjaiként zsoldosok is voltak ők hatan, nem csak a pénz van a mérlegen. Az egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Tantot azzal teszi helyre a CIA-kisfőnök, hogy ha nem tetszik a rendszer, akkor lehet visszamenni a balettbe ugrálni, azaz biztosítási ügynöknek... Hiszen ők ehhez, a katonáskodáshoz értenek, a tanult paranoiájuk erre kondicionálja őket, és azon kívül csak az aljamunka marad, a hajléktalanszállók meg tele vannak veteránokkal. És akkor még ott van az elhivatottság és az otthoniak biztonságának kényszerítő ösztönzése is... Ha éppen ők tudnák hozzásegíteni a CIA-t egy olyan információ megszerzéséhez, amivel megakadályozható lenne egy amerikai életeket fenyegető merénylet, akkor aligha adják ezt fel azért, hogy biztosításokkal házaljanak... még ha halálosan hiányoznak is nekik az otthoniak, és esetleg sosem látják őket viszont.


8/10
.

.





13 óra: Bengázi titkos katonái




2001. szeptember 11 mindenkinek megvan, ugye? És 2012. szeptember 11??? Gyanítom, senkinek… legalábbis nekem nem volt meg…

2012. szeptember 11-én a líbiai Bengázi városban lévő amerikai nagykövetséget megtámadta egy jól felfegyverzett – ámde amatőr – szabadságharcosokból álló arab különítmény: az épületet felgyújtották, az ott dolgozó külügyeseket nagy nehézségekkel sikerült csak kimenteni. A kimentésnek ráadásul az volt az ára, hogy a városban létező, titkos – gazdag arab birtoknak álcázott – CIA bázis is lelepleződik, a fegyvertűzben visszavonuló zsoldosok és tisztviselők szinte tálcán kínálják a bázis koordinátáit. Abba most ne menjünk bele – bár meglehetősen érdekes okfejtés lehetne –, mert a film sem igazán foglakozik vele (legalábbis nem foglal állást a témában), hogy az amerikai demokráciaexportnak milyen hatása is volt a Közel Keleten… Hogy mindennek a külpolitikának milyen következményei is voltak akkor, s a menekültek révén milyen következményei vannak most… hogy mennyire is beigazolódott, hogy talán jobb egy irányítható diktátor, mint a polgárháborús káosz. Rengeteg gondolat felmerülhet az USA 09.11 óta eltelt külpolitikájával kapcsolatban, ami már eddig is rengeteg – kritikus és kevésbé kritikus – mozgóképben felvillant, esetünkben mindebből csak a káosszal lesz érdemes foglakozni. Michael Bay filmje ugyanis önmagában zseniális, néhány apróságtól eltekintve egy rendkívül jól összerakott – meglepően hiteles!! – háborús dráma, viszont nem is akar továbbmenni az események felmondásánál. Tehetné, de nem teszi… így bármennyire is jó és izgalmas, kénytelen megmaradni abban a teremben, ahol a „szimplán kiváló háborús filmeket” tarjuk.

Azon azért egy icipicit talán meg lehet lepődni, hogy egy 2012 őszi eseményt Hollywood ilyen hamar feldolgoz, még akkor is, hogy ez a mozi egy könyvadaptáció, Mitchell Zuckoff 13 óra című művéé. Valami motiváció lehet a háttérben, amit sosem tudunk meg – a végeredmény szempontjából igazából mindegy is. A lényeg az, hogy a sokak által lesajnált Michael Bay talán egyik legjobb filmjét készítette el ezzel a mozival, egy igazán pörgős, látványos, nagyszabású háborús filmet, amiben Bay úgy lehetett végre elemében, hogy a pusztítás ezúttal teljesen emberi és hiteles keretek között marad. A film elején egy Jack Silva (John Krasinski) nevű katona érkezik a líbiai Bengáziba, hogy csatlakozzon az ott állomásozó, úgynevezett GRS (Global Response Staff) csapathoz. Ő a hatodik tag, de neki sem ez az első arab bevetése: a csapat tagjai mind ex-katonák, tengerészgyalogosok, vele immár Neavy Sealsek is, vérbeli zsoldosok, akiknek a munkájuk csak és kizárólag a titkos CIA bázis, illetve annak dolgozóinak a biztosítása. Amolyan testőr csapat, különösebb jogkör és felhatalmazás nélkül, be nem avatkozhatnak sehova, sőt, egy eszméletlenül idióta CIA vezető alá tartoznak… nem tudom, ez igaz-e, de nehéz elhinnem, hogy ilyen pozícióba ennyire teszefosza embert ültetnek. Szóval az van, hogy Jack megérkezik Bengáziba, ahol a GRS csapat vezetője, Tyrone „Rone” Woods (James Badge Dale) fogadja és szállítja a telephelyre… pontosabban szállítaná, mert már az első út nem egyszerű. Muszáj megállnom itt egy picit, és megdicsérnem a filmet, mert ritka az, hogy a nyolcadik percben lever a víz egy ilyen moziban az izgalomtól. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag még senkit nem ismersz, senkihez nem is lehet még kötődni, az elakadt dzsip jelenete szinte felrobban a feszültségtől. Bay baromi jól megérezte és érzékelteti az arab világ fenyegetését, képeivel, karaktereivel, az egész háttérrel, zenével csúcsra járatta a feszültséget – már a 8-ik percben. Parádés kezdet, és megnyugtatok mindenkit, ez csak a kezdet!!

Utána kicsit – logikusan – picit természetesen belassul a film, a 60 napos újabb küldetést (Jack szempontjából) éljük meg: természetesen be kell mutatni a GRS csapat maradék négy tagját is. Egyébként már a bemutatkozás is remekül sikerült, de az igazi ínyencségek azok a kis testőri akciók, amikben a fiúk kísérik a külügy, illetve a CIA embereit szerte a városban. A csapat tagja Mark „Oz” Geist (Max Martini), korábbi tengerészgyalogos, John „Tig” Tigen (Dominic Furmusa), korábbi tengerészgyalogos, Kris „Tanto” Paronto, (Pablo Schreiber), az egyetlen ranger, valamint Boon (David Denman) a csapat mesterlövésze. Itt megint meg kell álljak, két gondolat erejéig is: az egyik, hogy csupa ismeretlen arc játssza a katonákat, ami egészen bizarr érzést ad a nézés közben… ugyanis végig nincs kiemelve senki a hat közül, akire nagy összegben lehetne tenni, hogy életben marad, vagy meghal. Nincs a szokásos sztár, a húzó név, akit óvni kellene: ezzel, hogy egyformán ismeretlen színészeket használt Bay, egyidejűleg azt is elérte, hogy mindenki egyenlő – egyenlően feláldozható – legyen, a néző pedig ne igazán tudjon kötődni senkihez. Csupán a csapathoz. A másik, amit mindenképp meg kell említenem, az részben talán pont ebből következik, illetve ezt a célt szolgálja – de már más filmben is jelentős hátrányként könyveltem el, így ebben meglehetősen következetes vagyok. Az van, hogy először a szakáll, később meg a kosz és a vér miatt borzasztó nehéz megkülönböztetni az egyes szereplőket, az egyenruha, a fegyvertűz, maga az éjszaka mind-mind azt segíti elő, hogy néha bizony fogalmunk sincs, ki kivel van és épp ki mit mind és csinál. Számomra amúgy ez a film legnagyobb (és talán egyetlen) hibája – annak ellenére, hogy érteni vélem a koncepciót mögötte. De már nem jött be az A túlélőben sem, az Everestben sem, sőt az A Sólyom végveszélyben-ben sem (ott mondjuk a kopaszság miatt).

S aha már utóbbi szóba került: kétségtelen, hogy a 13 óra leginkább utóbbi a klasszikushoz mérhető: tartalmában, témájában, stílusában, fényképezésében mindenhogy. A különbség annyi, hogy ott, aki ott rekedt, az mind katona, tudja a dolgát, itt meg nem kevés civilt próbál megvédeni 6 profi zsoldos (jó, majd jön még Flint kapitány is, egy hattyúdalra)… no meg a másik az, hogy ott azért mindent megtett az amerikai hadsereg, hogy segítse a fiúkat – itt meg, tekintve a kényes titkosszolgálati helyzetet, nincs légi támogatás. A film második fele, maga az ominózus  13 óra ugyanis egy anarchista (?) arab csoport fegyveres támadásának kivédekezése, gyakorlatilag másfél óra tömény lövöldözés és izgalom. A terroristák egyre szervezettebben és egyre komolyabb eszközökkel támadják az amerikaiakat – egyre nagyobb károkat is okozva nekik ez által. Remek a ritmusa az egész filmnek, kifejezetten jól esik egy kis pihenő az alkalmankénti negyed óra- húsz perces gépfegyverropogás után. Az is külön jó, hogy nagyon jól lejön (itt is), hogy a támadók amatőrségüket mennyire is a lelkesedéssel próbálják kiegészíteni, mennyire is nem mindegy, hogy profi-e az a valaki, aki a fegyver másik oldalán áll/ül/fekszik. Így ismét csak hiteles, hogy a támadók jóval sűrűbben hullnak, mint a védők… s ha már lövöldözés és halál: kérem szépen, a 13 óra nem szégyenlős. Azt nem állítom, hogy Rambo IV szerű mészárlásokat látunk, de a kalibertől függő találatoknak itt is komoly következménye van. Itt is vannak leszakadó végtagok, kettészakadó emberek, repülő testrészek, talán csak annyi a turpisság, hogy nem annyira explicit az egész: nincs kitartva a kép, nem arra fókuszál a kamera (az a kamera, aminek helyenként bámulatos megmozdulásai, perspektívái is vannak). A sötétség és a film tempója is jócskán eltakar ezekből a szörnyűségekből – de a háttérben ott van minden, és néha elég maga a tudat is, hogy ott van.

Nekem qrvára tetszett ez az egész. Sokkal kevésbé patrióta, mint azt Baytól várhatná az ember – azt a film végi zászlót is simán megbocsájtom neki, annak én találtam egy átvitt értelmezését is a megbukott részvétellel. Gyakorlatilag az egész mozi az elejétől a végéig feszült és izgalmas, ami családi háttér van benne, az itt remekül kiegészíti a történetet, árnyalja a képet. Sokkal, de sokkal jobb ez a film, mint az Amerikai mesterlövész, itt nem telefonálnak haza bevetés közben, itt nem zökkentik ki az embert hosszúra nyúlt otthoni kitérők. Azon viszont érdemes elgondolkodni – ld. Még Bombák földjén, mégegyszer Amerikai mesterlövész – mi is visz rá jó pár katonát, hogy rendszeresen visszatérjen 60/90 napra abba a pokolba, ahonnan épp megmenekült. Ja, és külön jó volt a 13 óra: Bengázi titkos katonái végefőcímében az eredeti szereplők képeinek és sorsának bemutatása: fura módon azokon a képeken még nem találtam meg azokat a hasonlóságokat a színészek és a valós karakterek között, amiket a historyvshollywood.comon már igen, viszon az életük további alakulása pont azt a választ adta az előbb felvetett kérdésemre, amit magam is éreztem, gondoltam az ügyben.

Nevezetesen: menne a faszom vissza abba az őrületbe, a fanatikus terroristák célkeresztjébe, egy olyan ügyért, egy olyan megbízatással, ami alapjaiban megkérdőjelezhető. Sok pénzért sem.





85%




.